kedd, június 25

TOVÁBBRA IS SEGÍTJÜK A JÁRVÁNY MIATT NEHÉZ HELYZETBE KERÜLT BÉRLŐKET

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Az első hullámhoz hasonlóan a vállalkozások és a magánszemélyek is számíthatnak a segítségre.

Ahogy az első hullám alatt, úgy most sem hagyja magára a kerület vezetése az önkormányzati bérleményekben működő vállalkozásokat, illetve az ott élő magánszemélyeket:

számukra továbbra is lehetőség van a bérleti díj mérséklésére, az UV Zrt. munkatársai méltányossági alapon bírálják el az erre vonatkozó kérelmeket.

Aki szeretne élni a lehetőséggel, annak az UV Zrt. honlapján elérhető fizetési méltányossági kérelmeket kell kitöltenie, amelyek IDE KATTINTVA érhetők el.

Fontos, hogy a letölthető PDF-nyomtatványok adattartalma digitálisan is kitölthető.

Az UV Zrt. a kitöltött adatlapokat kizárólag a szükséges mellékleteik csatolásával együtt tudja elfogadni.

A nyomtatványok és mellékleteik személyesen is leadhatók az UV Zrt. recepcióján (1042 Budapest, Munkásotthon utca 66-68.), vagy elküldhetik az info@uvzrt.hu címre.

A cég munkatársai ezt követően bírálják el a felmerült igényeket.

Ahogy arról tavasszal már beszámoltunk, az újpesti önkormányzat az első hullám idején 50 millió forintos alappal segítette az UV Zrt.-vel bérleti viszonyban lévő vállalkozásokat és magánszemélyeket.

Júniusban már 130-nál is több olyan, piaci alapon önkormányzati lakást bérlő személy, illetve újpesti vállalkozás volt, amely valamilyen formában könnyítést kapott az önkormányzattól.

Megosztás.
Megszakítás