Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az István út és Pozsonyi utca útfelújítási munkálataival egybefüggően azbesztcement vízvezeték cseréjére kerül sor a HE-DO által. A kivitelezést végző cég a munkálatokat 2026.07.22. – 2026.09.30. között fogja elvégezni.
A vízvezeték kiváltása 2 ütemben fog történni, biztosítva ezzel a folyamatos ellátást, illetve 1 alkalommal lesz egy nagyjából 10 perces kiesés, de erről előzetesen tájékoztatni fogják az érintetteket.
A kivitelezés során a forgalmi korlátozás szakaszosan, több ütemben történik, a korábbiakhoz hasonlóan. Első ütemben az István út Jókai-Lőrincz utca közötti szakasz belső sávja kerül lezárásra, második ütemben pedig a Petőfi-Jókai utcák közötti szakasza. A lezárás álló halszálkás terelőtáblákkal és 30-as sebességkorlátozással történik. A keresztező utcákba a behajtás, illetve az onnan történő kihajtás tiltott lesz, a Király és Jókai utcák zsákutcaként a Kassai utca felől elérhetőek maradnak. A kormányablak előtti parkoló, valamint a Király és Lőrincz utcák közötti parkoló szervízút mindkét irányból) lezárásra kerülnek. Az autóbuszmegállókat ez az ütem nem érinti. A Király utcai gyalogátkelő az István út és a villamosperon irányába hídprovizóriummal elérhető marad.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az azbesztcement anyagú vezetékdarabok kiemelése és tárolása az előírásoknak megfelelően, azaz törésmentesen kerülnek kibontásra és hermetikusan zárt, veszélyes hulladékok tárolására kialakított konténerben kerülnek tárolásra és elszállításra. Az eternit csövekbe az azbesztrostok mesterségesen kötve vannak (cement) oly módon, hogy abból belélegezhető azbesztrostok a bontás vagy szállítás során veszélyes mennyiségben nem szabadulhatnak ki.
Bármely egyéb lakossági kérdés esetén a kivitelező cég (HE-DO) felé fordulhatnak: Köpe László (kope.laszlo@he-do.hu).