Tovább" />
hétfő, november 25

Szibériáig kísérték a szurkolók az újpesti röplabdás lányokat

Pinterest LinkedIn Tumblr +

December 18-án a CEC Challenge Kupa első fordulójában fogadta a Jenyiszej Kranszojarszk az újpesti női röplabdacsapatot. Tizenhatan úgy döntöttünk, elkísérjük a lányokat a 6000 kilométeres kiruccanásra.

Kedden hajnalban indultunk útnak Moszkvába. A fedélzeten 16 újpesti – jórészt a röplabdás szekció. Kis metrózgatás, karácsonyi vásár a Vörös téren, ebéd a Kreml tövében, kocsmázás a belvárosban – szokásos programok. Késő este ment tovább a gépünk, ezért az egész nap és az egész város a miénk volt.

Mindannyian izgatottan vártuk, hogy milyen lesz az út a legendásan rossz hírű, egycsillagos orosz fapados légitársasággal, a Pobedával. Kétségtelen, hogy a kifejezetten olcsó repülőjegyért nem várhat sokat az ember, de azért mégsem mindegy, hogy az 5 órás repülőutat milyen körülmények között töltjük el. Olcsó húsnak ebben az esetben valóban híg volt a leve: a gép csurig tele volt, mindannyian véletlenszerűen kisorsolt helyet kaptunk, és mindenki kénytelen volt az egész utat a saját székében végig nyomorogni. Kiszolgálás, étel, ital nem volt – kérésre lehetett kapni egy pohár vizet, ennyi volt a luxus. Amúgy pontosan és biztonságosan elszállított minket négyezer kilométerrel arrébb, csak hát az a fránya kényelem…

Hajnalban érkeztünk meg Krasznojarszkba – legalább négy időzónát ugrottunk Moszkvához képest. Még sötét volt, amikor landolt a gépünk a várostól 40 km-re található repülőtéren. Mindössze -7 fok volt a kinti hőmérséklet, ami nyilván hidegnek hideg, de mégsem az a brutális fagy, mint amire mindenki számítana télen Szibéria közepén. A terminál vadonatúj és gyönyörű szép, nagyon kellemes tehát az első benyomás. Krasznojarszk egyébként – ha hinni lehet a Wikipédiának – Oroszország 14., Szibéria harmadik legnagyobb városa (Omszk és Novoszibirszk mögött). Bármennyire is messze van, egyáltalán nem nevezném ázsiainak a várost, hiszen lakossága 90%-ban orosz, hangulata, épületei is abszolút európai jellegűek. Mint a legtöbb szibériai városban, itt is több, egymással párhuzamos, nyílegyenes és végtelen hosszúságú sugárút (ebben az esetben a Lenin, a Marx és a Béke sugárút) alkotja a város fő ütőerét, és így az „óváros” szabályos négyzethálós formát alkot. Van egy nagyon szép főterük is, természetesen az elmaradhatatlan sztálinista kinézetű pártházzal és a Lenin-szoborral.

Mindannyian azt gondoltuk, hogy a nap közbeni városnézésnek a hideg lesz a legnagyobb akadálya, de végül tévedtünk. A helyiek elmondása szerint a mínusz 2-3 fokos hőmérséklet már-már kánikulai időjárásnak számít itt télen. A szűk keresztmetszetet tehát nem a fagy, hanem a rendkívül rövid nappal jelentette: a Nap 9 óra körül kelt és délután 3 óra után már el is bújt.

A mérkőzés színhelye az 5 ezer férőhelyes, egy éve felújított Ivan Yarygin Sportpalota volt a Jenyiszej egyik szigetén. A meccs az elején nagyon jól alakult, nagy izgalmak közepette sikerült megnyerni az első, majd aztán később a második szettet is, így közel kerültünk ahhoz, hogy ledolgozzuk a hazai meccsen elszenvedett hátrányt, és hosszabbításra hozzuk ki a párharcot. Sajnos azonban a harmadik szett nem sikerült, aztán pedig a negyedik sem, így az ötödik már tét nélküli volt. 2:0-ás vezetésről sikerült végül 3:2-re kikapni, és így kiesni.

Sajnos a meccsre nem nagyon jött ki hazai közönség. Mindössze 100-150 orosz szurkoló látogatott ki a találkozóra, néha tapsolgattak, néha dudálgattak, de szervezett szurkolótáboruk sajnos nem volt. Mivel a csarnok lényegében üres volt, így oda álltunk, ahova akartunk. Befoglaltuk az egyik sarkot, kiraktuk a drapikat, és végigszurkoltuk a mérkőzést.

Nagyon jó kis túra volt, minden pillanata megérte, a csapatnak pedig jól esett a biztatás. Ez után csak abban reménykedem, hogy jövőre a PSK Yuzhno-Sakhalinsk csapatát kapjuk a Challange Kupában, és így 11 ezer kilométerre is elkísérhetjük a lányokat.

Szabó Balázs

Megosztás.
Megszakítás