Újpesti Lokálpatrióta Klub – McMenemy Márk előadása Újpesten!
Esemény leírása
Különleges vendég érkezik a Lokálpatrióta Klub következő alkalmára. November 10-én McMenemy Márk népszerű kertészeti influenszer látogat el hozzánk. Előadásában többek között arról fog beszélni, hogy hogyan alakítsunk ki harmonikus növénysarkot otthonunkban, milyen szempontokat vegyünk figyelembe a növények kiválasztásánál, elhelyezésénél és gondozásánál. Továbbá szó lesz arról is, hogy a természet, a növények, vagy a kertészkedés hogyan hat a stresszcsökkentésre, hogyan segít a jelenben maradni, feltöltődni. Érdekes, izgalmas előadásra számítunk, melyre várunk minden újpestit szeretettel! Töltsük meg most is az UP Rendezvényteret, a regisztráció elindult!
Ki McMenemy Márk?
McMenemy Márk műsorvezető, producer és tartalomkészítő, aki több mint húsz éve foglalkozik kertészettel és annak népszerűsítésével. Pályafutása során számos televíziós kertészeti és életmódműsorban vett részt, többek között a Zöldfül és a Green Team című sorozatokban. Saját online felületét, a Kert TV-t azzal a céllal hozta létre, hogy a kertészkedés iránt érdeklődők számára közérthető és gyakorlatias formában tegye elérhetővé a növénygondozással kapcsolatos ismereteket.
Munkásságának középpontjában a természet szeretete, a tudatos kertgondozás és az ökológiai szemlélet áll. Tartalmaiban a kezdő hobbikertészeknek és a tapasztaltabb kertbarátoknak egyaránt segítséget nyújt, miközben arra ösztönöz, hogy a természetre ne legyőzendő akadályként, hanem együttműködő partnerként tekintsünk. A kertészkedés számára nem csupán hobbi, hanem a természettel való harmonikus kapcsolat megteremtésének lehetősége is.
Hitvallása szerint a kertészkedés öröme mindenki számára elérhető, legyen szó egy kisebb erkélyről vagy egy nagyobb kertről. Munkájával a környezettudatos gondolkodás terjedését, a természet iránti felelősség erősítését és a kertészkedés mindennapi örömeinek megismertetését szolgálja. Szemléletének egyik legfontosabb üzenete, hogy a természet megfigyelésével és igényeinek megértésével nemcsak szebb kerteket, hanem fenntarthatóbb környezetet is teremthetünk.

Újpesti Lokálpatrióta Klub – McMenemy Márk előadása
Időpont: 2026.11.10. (kedd) 18:00-19:30
Beléptetés kezdete: 17:30, helyfoglalás érkezési sorrendben!
Helyszín: UP Újpesti Rendezvénytér
Az ingyenes eseményen újpesti lakó- és tartózkodási hellyel rendelkező újpestiek vehetnek részt, előzetes regisztrációt követően. A rendezvényen 400 fő vehet részt, így érdemes minél előbb regisztrálni, hogy le ne maradjanak az eseményről!
Fontos információ:
A lakcímkártya a helyszínen, belépéskor ellenőrzésre kerül!
Az eseményen 18. életévét betöltött személyek vehetnek részt.
Minden résztvevőnek külön kell regisztrálni.