Találkozó az Államinál

Tízesvillamos – különjárat

Ha létezik abszolút városközpont, akkor az Újpesti Áruház az! A városközpontszerep abból adódott, hogy a két legfőbb útvonal, az Árpád út és Bajcsy-Zsilinszky út sarkára épült. Ha bárkinek találkozója volt valakivel, arra a kérdésre, hogy hol legyen a találkozás, biztosan azt mondta, hogy az Államinál.

Találkozó az Államinál kép

Ennél pontosabb helymegjelölés nem kellett, mert a homlokzat árkádja alatt nem lehetett elkerülni egymást.

Építésére már nem emlékszem, mert akkoriban még szódásüveg-méretű voltam, és ki figyelt oda, de aztán a kerületiek, elkészülte után nyomban, birtokba vették, és be is lakták rendesen. Az Állami Áruház 1952-ben épült Rákos Pál tervei alapján. Az elmúlt 66 évben az épület szinte semmit sem változott. Legfeljebb a felirat.

Az áruház egyik sarkán az ÁPISZ, másikon a Meinl ház édességboltja és a Nagyközért vonzotta a járókelőket. Az „Arany Horgony” nevű, vitatható hírű kocsmát, miután lebontották, hamar elnyelte a feledés. Az Állami előtt minden valamire való villamos és busz megállt. A 10-es, az 55-ös, a 12-es és 14-es villamos, meg a 43-as busz.

Aki együtt „nőtt fel” az áruházzal, annak egész életére a valamikori „Állami” jelenti a bevásárlóközpontot, még akkor is, ha a privatizáció magánstandokra cincálta az épületet.

Csak néhány régi, elmaradt randevú sétálgat az árkádsor alatt.

Réti János