Egy újpesti srác az európai divatvilágban

Rózsahegyi Dániel 1993. szeptember 23-án született Budapesten. Tanulmányait az újpesti Bajza József Általános Iskolában kezdte. Már ekkor is érdeklődött a képzőművészet iránt. Grafikaórákra járt Szunyoghy András és Somos Ildikó szakkörére (jelenleg Manzart Rajziskola és Művészeti Műhely).

Egy újpesti srác az európai divatvilágban kép

Érettségit a Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakgimnáziumban szerzett, ahová kifejezetten nyelvtanulási céllal jelentkezett.
A gimnázium után Dániába, a VIA Design+Business egyetemre nyert felvételt, ahol 2016 decemberében elvégezte a fashion design alapképzést. Idén februárban a Koppenhágai Mercedes-Benz Divathéten mutatta be a diplomamunkáját. Ezt követően több sajtómegjelenése is volt olyan nemzetközi divat és zenei magazinokban, mint a Vogue Talents (Vogue Italy), a Bast Magazine (Copenhagen), a Foxes Magazine (UK).
Szeptemberben kezdte a mesterképzését Londonban a University of Westminster egyetem férfi divatszakán. Jelenleg is Londonban él és dolgozik. Októberben – mint a Gombold Újra!-verseny egyik döntőse – lehetőséget kapott arra, hogy fellépjen egy mini-kollekcióval a Közép-Európai Divathéten.
Célja, hogy ismert férfi divatmárkát hozzon létre itthon és egész Európán belül kézzel készített, magas minőségű és ikonikus ruhadarabokkal. Szeretne változtatni a férfidivat jelenlegi helyzetén, mert úgy érzi, hogy az főleg hazánkban el van hanyagolva. Szerinte a fiatal generációnak nincs lehetősége igazán kibontakozni öltözködés terén.
Ruhái a modern és sportos utcai stílust képviselik egy csavarral a klasszikus öltözékekből merített elemekkel. Szereti kombinálni a sportos kinézetet gyermeki perspektívával, lerombolni a falakat, melyek a klasszikus férfidivat körül épültek. Szeretné megadni a lehetőséget az arra fogékony fiataloknak, hogy kitűnjenek a szürke tömegből.

Márkájának célja az lenne, hogy olyan ruhadarabokat hozzon létre, melyek egyszerűen kombinálhatók és időtlen ruhatárat alkotnak.
Szerencsésnek érzi magát, hogy célközönsége is érdeklődik a stílusa iránt. Egyre több megkeresést kap stilisztáktól, fotósoktól, illetve bloggerektől.

Prófusz József

(Megjelent az Újpesti Találkozások magazin 2017. decemberi lapszámában)