Újpest 2074-ben

Rajzpályázatot hirdetett gyerekeknek Facebook-oldalán Wintermantel Zsolt polgármester. Július végéig lehet beküldeni olyan munkákat, amelyek azt mutatják be, hogyan nézhet majd ki Újpest 57 év múlva.

Újpest 2074-ben kép

„Gyermekkorom egyik kedvenc könyve Fehér Klára Földrengések szigete című regénye. Sci-fi a javából, amelyben Magyarország fővárosa a Balaton déli partján húzódó gigapolisz (kb. az egész déli part egybeépült, egyetlen hatalmas várossá), és annak egyetemvárosa. Vannak benne mindenféle futurisztikus járművek, ketyerék, és természetesen a tudomány is rettentő nagyot fejlődött” – írja a polgármester a közösségi oldalon. Wintermantel Zsolt a regényből merítette a rajzpályázat ötletét, illetve egy blogról, amely azt mutatja be, hogyan képzelték el 1960-ban a gyerekek 2017-et.

A polgármester július 31-ig várja a jövőbeni Újpestet bemutató pályamunkákat a wintermantel.sajto@gmail.com címen. Wintermantel Zsolt így jelölte meg a témát: „Te hogyan képzeled el a városunkat 57 év múlva, azaz 2074-ben? Már csak azért is érdekel, mert én akkor épp 102 éves leszek, úgyhogy vagy meglátom, igazatok volt-e, vagy nem :)”

A beérkezett rajzokat a polgármester feltölti a Facebook-oldalára, és a három legtöbb lájkot összegyűjtő alkotás készítője VIP-belépőt kap a családjával a Városnapok egy-egy napjára.

CsJ