Csokonaisok sikere az Országos Strandröplabda Diákolimpián

A nyár közeledtének biztos jele, hogy az országos diákolimpiai döntőknél már strandröplabdában is elérkeztünk a legjobbak küzdelmeihez. A versenyt a Kispesti uszoda napozókertjében rendezték meg. Rekordszámú nevezés érkezett a verseny különböző korcsoportjaiba.

Csokonaisok sikere az Országos Strandröplabda Diákolimpián  kép

Az „amatőrök” 4 fős csapattal, az igazolt versenyzők párosban versenyezhettek a 16x8 m-es pályán. Iskolánk több amatőr és profi csapattal nevezett a versenysorozatba. Keddtől péntekig küzdöttek a versenyzők a diákolimpiai bajnoki címért.

A 4. korcsoportban két párosunk is bejutott a legjobb négy közé. Sajnos a döntőbe jutásért vívott küzdelemben mind a két párosunk kikapott, így a bronzéremért egymás ellen játszottak. A 2016/17. tanév Országos Strandröplabda Diákolimpia bronzérmesei Gali Abigél és Kovács Dorka. A negyedik helyezett Laskovics Laura és Molnár Zsófi.

Köszönjük az UTE edzőinek az egész éves segítségüket, különösen Herr Zsuzsannának, aki egész évben elkísért bennünket a terem- és strandröplabda versenyekre, tanácsaival segítette csapatainkat. Teremröplabdában a fővárosi döntőt 4. korcsoportosaink megnyerték. A 3. korcsoportosok másodikak lettek.

Büszkék vagyunk a tanévben elért sikereinkre!

A lányok az előző években többször is edzettek, és a nyár folyamán sokszor fognak edzeni a Halassy uszoda strandröpipályáján. Ha kedvük van, hívják ki őket egy meccsre!