Köszöntöm Újpest honlapján!

Wintermantel Zsolt Köszöntő 
Újpest polgármestere 
Életrajz 
Videók 2011, 2012 
Hajrá Újpest 2011-2014 


Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere
Szavazás
Megvédtük Újpestet. Ön is segített?
Igen, ott voltam a gátakon
Igen, pénzadománnyal
Igen, ruhával
Igen, szállítással
Igen, étellel, itallal
Nem érintett, nem érdekelt
Nem, arra valók a szakemberek

Legfrissebb Archívum
A gáton eltűntek a különbségek
Újpest ismét bizonyított
"Az újpesti közösség erős és összetartó, tudtam, hogy most is számíthatunk egymásra, de amit tapasztaltam, az minden várakozást felülmúlt. Igazi közösségi élmény volt a védekezésben részt venni. Tudtuk, hogy komoly a helyzet, tisztában volt mindenki a veszéllyel, mégsem a félelem vagy a feszültség volt az úr a gáton"- mondta az árvízi védekezés napjairól és az újpestiek helytállásáról szólva Wintermantel Zsolt az Újpesti Naplónak készített interjúban.
Ismét hőségriadó

A napi középhőmérséklet értékei miatt hétfő déltől péntek éjfélig az országos tiszti főorvos másodfokú hőségriasztást adott ki.
Mentőöv az állatoknak

A medréből kilépett Duna Európa-szerte ismét kegyetlen pusztítást végzett, nem kímélve embert, állatot és lakókörnyezetüket sem. A Rex Kutyaotthon Alapítvány árvízi mentőcsapata ez alkalommal Észak-Pesten, Esztergomban, Dunakeszin, a Dunakanyarban, valamint a gemenci régióban teljesített állatmentő szolgálatot.

Aktuális programnaptár


Újpesti Cseriti

Helytörténeti Értesítő




Az összes Helytörténei Értesítő...

Kapcsolatok














Az oldalt 2881418 alkalommal 1839211 látogató nézte meg a mai napig 2009.01.01. óta
Sport

Sportegyesületek  
Halassy Olivér Sportcentrum 
1045 Budapest, IV. kerület, Pozsonyi utca 4.
369-2118
Jégpalota 
1046 Bp. Homoktövis u.1.
435-2060 232-1301
info@jegpalota.hu
www.jegpalota.hu
Sportszervező: Gágyor Éva
Újpest FC 
1044 Bp. Megyeri út 13.
231-0088 231-0089
www.ujpestfc.hu
Nemes Károly
TUNGSRAM SC 
1044 Budapest, Megyeri út 6.
Tel: 399 2514, mobil: 06 30 951 3779
E mail: mihaly.pataki@ge.com
Elnök: Pataki Mihály

Programszervező: Szabó Ildikó

Telefon: 369 1910, , 399 1100/1548

E mail: ildikosc.szabo@ge.com

 ,

Sporttelep

1046 Budapest, Tábor u. 22.

Telefon: 233 1735



Káposztásmegyeri Sport és Szabadidő Klub 
1048 Bp. Székpatak utca 10.
Mobil: 06-70-598-54-74 Telefon/fax: 06-1-787-24-60
E-mail:ksk@chello.hu
Web:www.kskfoci.hu
Elnök: Balogh Ferenc; Sportedző: Sárai Zoltán
Újpesti Kultúra Sportegyesület (Kerékpár- ls Sakkszakosztály) 
1043 Budapest IV. ker., Tanoda tér 1.
uksesakk@gmail.com
http://www.ujpestikse.hu
Szakosztályvezető: Zöldy Róbert

Elnök: Sömjén Gábor
Kerékpáros Szakosztály vezetője: Szepesváry László

UTE 
1044 Bp. Megyeri út 13.
1272-1272 1272-1272
www.ute1885.hu
Újpesti Csokonai Diáksport Egyesület 
1046 Budapest, Bőrfestő utca 5-9.
380-71-70 230-6679
info@volleycapak.hu
http://www.volleycapak.hu/
Tóth Judit

Röplabda szakosztály


Kiemelt témáink
Újpesti Uszoda Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet Újpesti Piac A Homoktövis utcai bölcsőde fejlesztése Cseriti Nem Nagy Dolog! Újpest Márkabolt Újpest szelet Újpesti Párbeszéd








Kapcsolatok





























© 2013 Újpest Önkormányzata  •  Impresszum  •  Médiaajánlat  •  Jogi nyilatkozat  •  Legyen a kezdőlapom  •  RSS