Legfrissebb Archívum
Pótlóbusz és alternatív útvonalak Újpest és a Lehel tér között
Metrózár
A társadalmi egyeztetést követően nyilvánosságra hozta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a 3-as metró felújításának idején érvényes forgalmi rendet, illetve az intézkedések listáját. A felújítás első szakasza novemberben kezdődik az Újpest-központ és a Lehel tér közötti szakasszal, és várhatóan egy évig tart.
Szüreti mulatság a Királykerti tagóvodában

Szeptember 22-én, pénteken hagyományteremtő szüreti mulatságot rendeztek a Királykerti tagóvodában. Erre a napra még a heti zord időjárás is megadta magát, és kisütött a nap. A jó időnek, a vidám családi programoknak és az óvoda dolgozói lelkesedésének köszönhetően remek hangulatban telt a péntek délután.
Látni látom, amit látsz

Október 13-án festőművészeti kiállítás nyílt Újpesten Sáska Tibor műveiből. A festőművészt a Balaton-felvidék és az Alföld festőjének is nevezik, ezek a tájak visszaköszönnek a művészetében. Művei között találhatunk tájképet, csendéletet, természet és állat ábrázolást.
Hetvenéves az újpesti olimpiai bajnok, Fazekas László

Fazekas László az Újpesti Dózsa ifjúsági csapatában kezdte labdarúgó pályafutását. Tizennyolc évesen került az első csapathoz, és másfél évtized alatt az Újpesti Dózsa csatársorának meghatározó tagjaként 408 bajnoki mérkőzésen 210 góllal járult hozzá a lila-fehérek sikereihez. Az újpesti csapattal kilenc bajnoki címet nyert, ebből hét alkalommal megszakítás nélkül. Háromszor volt gólkirály (1976, 1978, 1980). 1980-ban elnyerte a második legjobb európai góllövőnek járó Ezüstcipőt. A népszerű Kapa 1968-ban Mexikóvárosban olimpiai aranyérmet nyert a válogatott csapat tagjaként. Ma Merksem Schotenben, Antwerpen egyik külvárosában él.
Ha ősz, akkor Újpest Színház

Egy valódi huszadik századi kavalkáddal szembesülhetnek mindazok, akik jegyet váltanak az őszi színházi bemutatók első előadására. Lesz itt minden, ami egy korabeli vicces, de nagyon is életszerű figurákkal tarkított előadáshoz kell.

Ajánlott videó



Körkép -2- (2017.10.06.)

Az ÚKTV legfrissebb adása...

Aktuális programnaptár


Újpest által elnyert pályázatok


Újpesti Cseriti

Városkalauz - Újpest 2017


Városkalauz - Újpest 2017

Kapcsolatok











Az oldalt 9195314 alkalommal 6200716 látogató nézte meg a mai napig 2009.01.01. óta
Ügyek
 
Általános Igazgatási Osztály

Talált dolgok tekintetében követendő eljárás

1041 Budapest, István út 15. fsz. (ÜSZI)

Az ügyintézést érintő kérdéseivel telefonon a 231-31-69, 231-32-35 vagy 231-31-01/ 277-es számon, illetve személyesen az Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Ügyfélszolgálatán Kiss Gáborné ügyintézőt szíveskedjen keresni.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. értelmében a találó köteles a talált dolgot a találástól számított 8 napon belül a dolog elvesztőjének, tulajdonosának, a dolog átvételére jogosult  más  személynek átadni, vagy a találás helye szerint illetékes jegyzőnek átadni. A jegyzőnek való átadáskor a találó nyilatkozni köteles arra nézve, hogy igényt tart-e a dolog tulajdonjogára.

Ha  az átvételére a jogosult személye nem állapítható meg, a jegyző a dolgot az átadástól  számított 3 hónapon át megőrzi.

Ha ez idő alatt a jogosult nem jelentkezik, a dolgot - ha ennek tulajdonjogára az átadáskor igényt tartott - a találónak ki kell adni.

Ha  valaki feltehetően más tulajdonában álló, elveszett dolgot talál és azt birtokba veszi, megszerzi annak tulajdonjogát, ha arra igényt tart feltéve, hogy

- megtett mindent annak érdekében, hogy a dolgot a tulajdonos visszakaphassa; és

- a dolog tulajdonosa vagy az átvételre jogosult más személy a találástól számított egy éven belül, élő állat esetén 3 nónapon belül, a dologért nem jelentkezik.
Munkatársak

Kiss Gáborné
Általános Igazgatási Osztály, ügyfélszolgálati ügyintéző
231-3235, 231-3101/277



Kiemelt témáink
Halassy Olivér Városi Uszoda Újpesti Párbeszéd Újpesti Piac Újpest Kártya Cseriti Szilas Park Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet Görgey utca felújítása Nem Nagy Dolog! Áldozatsegítő Hálózat fejlesztése Újpesten A Bőrfestő Óvoda fejlsztése A Homoktövis utcai bölcsőde fejlesztése Tarzan Park Újpest Márkabolt Hahó Babák







Kapcsolatok