Ajánlott videó



Körkép extra (2017.12.08.)

Az ÚKTV legfrissebb adása...

Aktuális programnaptár


Újpest által elnyert pályázatok


Újpesti Cseriti

Városkalauz - Újpest 2017


Városkalauz - Újpest 2017

Kapcsolatok











Az oldalt 9426787 alkalommal 6369250 látogató nézte meg a mai napig 2009.01.01. óta

Árpád kórház, megálló


Valamennyi kórház a világon egyszerre a remény és szomorúság színtere. Attól függően, hogy ki van a gyógyulás útján, és ki az, akinek a gyógyulása valójában nem várható. Ez határozza meg rokonok és ismerősök hangulatát, de mindenekelőtt a beteg közérzetét.



 Ahogy a villamos elhagyta a Rózsa utcát, ahogy elment a fürdő vagy uszoda épülete előtt, már várhattuk az Árpád kórház feltűnését a menet szerinti baloldalon. Messziről is kórháznak látszik, közelről meg még inkább.

 

Eredetileg gyermekkórháznak épült 1905-ben, de erre nem utal semmi az épületegyüttesben, amit 1918-ban felnőtt betegek ápolására is alkalmas részekkel egészítették ki.

Mi, talán 1969-ben, oda vittük a fiunkat, mivel lázgörcse volt torokfájásból kifolyólag, és a fül-orr gégészet gyermekrészlegén gyógyították meg.

Talán öt napig volt az Árpád „vendége”, de az alatt az idő alatt nyugodt éjszakánk nem igazán volt, mert az járt a fejünkben, vajon hogy van, alszik-e vagy éppen mit csinál? Akinek volt már gyereke kórházban, az pontosan tudja, miről van szó: gondolatban és lélekben mindig ott voltunk vele az Árpád kórházban.

Fiunk jól tűrte az ellátást, nem ellenkezett a kezelés ellen, várta, hogy meggyógyuljon. Meg is gyógyult és jött haza.

 

A másik Árpád kórházi történés szomorú, 22 éve, 1995-ben, ott halt meg anyám. Márpedig az a kórház, ahol az anyánk elmegy ebből a világból, örökre szomorú hely marad. Azóta ahányszor elmegyek a kórház előtt, percekre rám telepszik a szomorúság.

 

Mentő vitte, apám volt vele, én már nem Pesten éltem. Érezte, hogy meghalni megy: szép kézírása tönkrement, szinte olvashatatlanná vált. Aznapi naplóbejegyzését félben vagy harmadában hagyta, és várta a mentőautót, ami az Árpádba vitte. Ott már harmadszor volt, és nem igazán tudták, hogy több baja közül melyik a legveszélyesebb.

Szerdán vitték be, és mi, a feleségemmel pénteken utaztunk fel hozzá. A belgyógyászaton feküdt, ha jól emlékszem a második emeleten egy négy- vagy hatágyas kórteremben.

 

Jól bántak vele – amennyire kórházban lehetett –, és lelkiismeretesen keresték, hogy a legutóbbi ottléte óta, még milyen bajok támadták meg. Többfélét találtak.

A kórterem ajtajával szemben lévő ágyban feküdt. Eljövetelünkkor egy mollyal kísért bennünket egészen a folyosóig. Akkor láttuk utoljára. Október 21-e, péntek volt. Apám a rákövetkező szerdán kapta a táviratot, hogy meghalt. Ahogy az orvosok mondták, hirtelen rosszul lett, és ők eldönteni sem tudták, infarktust kapott e vagy embóliát?

Csak utolsó mosolya maradt velem örökre.

Anya nincs többé, és kis ideje már a kórház se!

Újpestnek, valaha négy kórháza volt. Ma, a Városi kórházat leszámítva, ahol az aktív fekvőbeteg ellátás megszűnt és 2015. november 1.-től csak mozgásszervi és kardiológiai rehabilitáció folyik, más kórháza nincs.(Igaz, nincs mozija és korszerű bevásárlóközpontja sem.)

Több mint 100 ezres lakosság esetén ez több mint vétek! Ez baj…

Réti János   




Kiemelt témáink
Halassy Olivér Városi Uszoda Újpesti Párbeszéd Újpesti Piac Újpest Kártya Cseriti Szilas Park Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet Görgey utca felújítása Nem Nagy Dolog! Áldozatsegítő Hálózat fejlesztése Újpesten A Bőrfestő Óvoda fejlsztése A Homoktövis utcai bölcsőde fejlesztése Tarzan Park Újpest Márkabolt Hahó Babák







Kapcsolatok